2017. szeptember hónap bejegyzései

FOGADALOMTÉTEL

Az első gyülekezeti vasárnapon a hatodik osztályosok tettek szolgálatot az Istentiszteleten. Október 25-én ünnepélyes keretek között tettek fogadalmat az első osztályos kisdiákok az Ótemplomban. Szüleik, tanítóik, társaik előtt vonultak a hatodikosok által tartott kapu alatt az Úr asztalához, majd közösen … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

POLGÁRRÁ AVATÁS

Szeptember 22-én az első osztályos tanulókat Szőnyis polgárokká avattuk. Ehhez különféle próbákat kellett teljesíteniük: iskolai élettel kapcsolatos TOTÓ kitöltése Ótemplomról, református címerről, és az iskoláról készült PUZZLE kirakása célbadobás gólyalábazás ügyességi versenyek Miután minden feladatot megoldottak, fogadalmat tettek az iskola … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

MAGYAR REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány általános célja, hogy segítse a rászoruló családokat, helyi közösségeket, intézményeket. Ebben az tanévben az Alapítvány húsz oktatási intézményt támogatott, köztük a miénket is. Ezekből az írószerekből állítottunk össze a rászoruló gyerekek számára  életkoruknak megfelelő csomagokat. … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

LUTHER ASZTALÁNÁL

Szeretettel várjuk az érdeklődőket 2017. szeptember 14-én 19 órától az Ótemplomban tartandó előadásra! Belépőjegy: 500 Ft

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Iskolánk báli videója 2017.04.22

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

XI. ARS SACRA FESZTIVÁL

Iskolánk diákjai ebben a tanévben is zeneszóval és énekkel várják a  Nyitott Ótemplom Napján az Ótemplomba érkező vendégeket. 2017. szeptember 16-án 15:30 órai kezdettel Erdélyi Luca és a Cickom énekegyüttes, a Fölszállott a páva tehetségkutató 2016. évi győztesei, énekkel dicsérik az … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!