NTP-MKO-16-0177 azonosító számú
MÚLT-kor című pályázat
„Emberi érték a tehetség, ami majdnem mindenkiben megtalálható, csak sokáig kell faragni a követ, hogy végül megcsillanjon a drágakő.”
Dr. Czeizel Endre
A Múlt-kor pályázatban vállalt program részeként népi hangszert készítettünk Kardos Kálmán asztalos mester műhelyében.
Mivel 30 gyermek nem fért el egyszerre a műhelyben, ezért három csoportra osztva három alkalommal mondta el a mester a balesetvédelmi szabályokat, majd következhetett a kereplő elkészítése.
A diákok nagy lelkesedéssel csiszolták simára az érdes-szálkás felületeket, kalapálták és ragasztották az összetartozó részeket. Aki hamarabb elkészült segített a társának.
Volt olyan gyermek, aki most látott először asztalos szerszámokat, kalapácsot, fogót, szöget, amiket ki is kellett, hogy próbáljon. Nagyon ügyesen dolgoztak, sérülés nélkül.
A mester mindenkinek megdicsérte az elkészült kereplőjét.
Büszkén próbálták ki az elkészült kereplőt, melynek a hangja messzire szállt a levegőben.